2.rész

Teljesen lefagyva álltam az asztalunk mellett. Nekem nem kell férj! Nem akarok érdekből házasodni! Szerelemből akarok férjhez menni! Különben is, az emberek a házasság előtt nem randizni szoktak? Vagy ez csak nálunk nem szokás?

- Khmm.. - köszörülte meg apám a torkát. - Mint mondtam, ő itt a vőlegényed. Egy hónap múlva pedig össze fogtok házasodni. Ne aggódj Soyoung, Joonmyun majd gondodat viseli. - mosolygott büszkén.

- Anya! - fordultam felé. - Ezt nem hagyhatod! Nem engedheted, hogy egy vadidegen emberhez menjek hozzá! - néztem rá kérlelően.

- Kislányom, annak idején, apád és én is érdekből házasodtunk, és lásd mára boldogok vagyunk, és van két csodálatos gyerekünk! - mosolyodott el. - Menj szépen hozzá Myun-hoz, és évek múltán ajándékozz meg minket gyönyörű unokákkal. - kalandozott el.

Remek! Mintha csak a falnak beszélnék.

     Már éppen reménytelennek éreztem a helyzetem amikor eszembe jutott a megfelelő kifogás a házasság elkerülésére.

- Ha kényszerítetek, én is le fogok lépni, ahogy Sehun tette! - mondtam magabiztosan, mire mind a ketten rám kapták a tekintetüket. - Nem fogom hagyni, hogy belekényszerítsetek valamibe, amit nem akarok! - cikázott a tekintetem, anyám és apám között. - Örültem a találkozásnak! - intettem oda a földbe tiport Joonmyunnak, majd karon ragadtam a mellettem ácsorgó Jongdaet és kiviharzottam a teremből.

Az épületből kiérve, még csak meg sem közelítettem a limuzint, hanem nyíl egyenesen indultam el gyalog az egyik bevásárló központ felé.

- Soyoung! - állított meg a legjobb barátom. - Mégis mit csinálsz?

- Elmegyek. - vágtam rá. - Én ezt nem csinálom tovább. Nem leszek anyámék bábja tovább. Nem érdekel, ha nem lesz pénzem, nem érdekel, ha nem lesz meg mindenem, de én nem élek így tovább. Értem már miért ment el a bátyám. Már biztos a világ végén van azzal a nővel akit szeret. - akadtam ki teljesen.

- A bátyád nem ment a világ végére, de még csak Szöult sem hagyta el. - nézett mélyen a szemembe, majd a kezembe nyomta ugyan azt a papírt, amit még Sehuntól kaptam. - Ideje lenne elolvasnod.

      Aprót bólintottam, majd széthajtottam a papírdarabot.

"Soyoung! Tudnod kell, hogy nemsokára anyáék téged is férjhez akarnak majd adni." - remek szóval ha ezt hamarabb olvasom akkor talán elkerülhetem a mai incidenst. - "Ha bemutatnak a vőlegényednek, kérd meg a testőröd, hogy hozzon el hozzám. Négy szem közt kell beszélnünk. Vigyázz magadra! Sehun"

Kérdőn pillantottam Jongdaera.

- Hogy érti azt, hogy te majd elviszel hozzá?

- Tudod, kicsi Soo nem csak te kaptál üzenetet azon a napon. - kacsintott rám, majd megfogta a kezem, és húzni kezdett maga után.

- Mit csinálsz? Hova megyünk? - ütöttem a vállát a szabad kezemmel.

- Először veszünk neked valami rendes ruhát, mert most ahogy kinézel, félő, hogy megtámadnak. Süt rólad, hogy gazdag vagy. - mondta rosszallóan - Aztán elviszlek valahova ahol aludhatsz. Gondolom most úgy se mennél haza. - pillantott rám.

      Túl jól ismert. Valóban nem mentem volna haza, azok után ami történt. Túl sok volt nekem ez így. Az egész életem egy lejtmenet, amióta Sehun elment. Az előtt mindig ő volt az, aki megvédett a szüleinktől, és mindig magára vállalta a felelősséget, most pedig hirtelen eltűnt.

Idő közben megérkeztünk a bevásárló központban, ahol a késői óra ellenére is tömérdek ember vásárolgatott.

- Mit szeretnél? Nőieset, vagy sportosat? - mért végig a szemével a barátom, majd a válaszomat meg sem várva indult be az egyik boltba.

 Amennyire csak a magassarkúm engedte, olyan gyorsan indultam utána. Mire nagy nehezen utol értem, már egy nagy halom ruhával a kezében várt.

- Kiválasztottam párat, ami szerintem jól állna. - mosolyodott el, miközben odaadta nekem a ruhákat. - Próbáld fel őket, és válaszd ki melyik kell. - lökött a próbafülkék felé.

Kérésének eleget téve botorkáltam el az egyik üres fülkéhez, s magam mögött behúzva a függönyt próbálgatni kezdtem.

      Végül a választásom egy fekete hosszú ujjú pulcsira, és egy fehér térdben szakított farmerra esett. Elégedetten néztem magam a tükörben, és úgy voltam vele, hogy én már pedig ezt a ruhát soha nem veszem le, de sajnos még hátra volt a fizetés, így le kellett vennem. Csalódottan vettem vissza magamra a sötétkék estélyimet.

Ahogy kiléptem a fülkéből, Jongdae mellkasának ütköztem, akin, ugyan úgy mint rajtam, az esti ruhája volt.

- Aish! Vigyázatnál, hogy hova állsz! - dorgáltam meg, ő viszont egyáltalán nem reagált a szidalmamra, csupán egy apró mosoly jelent meg a szája szélén, s elkezdett egyre közelebb jönni hozzám, amitől ösztönösen is hátraléptem egyet, majd kettőt, egészen addig amíg a hátam bele nem ütközött a tükörbe.

A barátom olyan közel állt hozzám, hogy éreztem a lélegzetvételét az arcomon. Hirtelen a gyomrom liftezni kezdett, és egy eddig ismeretlen érzés kerített hatalmába. Ha valamihez hasonlítani kellene, akkor azt mondanám, hogy millió kis pillangó kezdett el repdesni a gyomromban. Pár másodpercig még így maradtunk, majd eltávolodott tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Elkented a sminked. - mondta, s végigvezette a hüvelykujját a szemem alatt, majd kilépett a fülkéből. - Ideje fizetnünk. - indult meg a pénztár felé.

     Nem tudtam mire vélni a viselkedését, így úgy fogtam föl, hogy tényleg csak az elkenődött sminkem érdekelte, majd elindultam utána.

A ruhák kifizetése után, áttértünk egy cipőboltba, ahol választottunk egy-egy kényelmes sportcipőt.

Mikor végeztünk a vásárlással, elvonultunk a mosdókba, hogy átöltözzünk. Bementem az egyik fülkébe, lehajtottam a vécé fedelét, és elkezdtem átöltözni. Már épp a cipőm kötöttem be, mikor nyílt a mosdó ajtaja, és pár lány lépett be.

- Ugyan már Nari! Miért vagy ennyire kiborulva? Ez csak egy ruha volt! Majd veszel másikat!

- De ez a ruha olyan gyönyörű volt. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Pénzem sincs hogy vegyek másikat! És a cipőm? Hogy menjek kitört sarokkal bárhova is? - sírta el magát.

Szegény, biztos nem ez élete legjobb napja, de hát az enyém sem az. Megvontam a vállam, s nekikezdtem összeszedni a cuccaim. Felvettem a földre dobott estélyim, és már raktam volna el, de megakadt rajta a szemem. Nekem már úgysem kell. Miért ne adhatnám oda? Szépen összehajtottam, beleraktam a szatyorba, amiben az előbb vásárolt ruháim voltak, kezembe fogtam a magassarkúm, majd kimentem a fülkéből.

      A négy lány úgy nézett rám, mintha szellemet látnának, amin nem igazán lepődtem meg, mivel gyakorlatilag teljesen csendben voltam, így úgy tűnhetett senki nincs a mosdóban.

Mikor közelebb sétáltam, megláttam, hogy az egyik lány, egy pár fekete tűsarkút tart a kezében, és az egyiknek ki van törve a sarka, a ruhája szét van szakadva, sminkje pedig teljesen lefolyt.

- Tessék! - nyomtam kezébe a szatyrot és a cipőt. - nekem már úgysem kell. Használd egészséggel. -fordultam sarkon, s megindultam kifele.

- Unnie! - ragadta meg a karom az előbbi lány. - Nem fogadhatom el! Nagyon drágának látszik. Nem adhatod csak így ide. - nyújtotta nekem vissza a ruhát.

- Mondtam, hogy nekem már nem kell, te viszont nagyon szép vagy, biztos fontos programod lesz ma. Nem hagyhatom, hogy így menj oda. Csak vedd fel ezeket, és érezd jól magad. - mosolyodtam el.

- Köszönöm unnie! Hálás vagyok! - ölelte magához a kapott holmikat.

Még utoljára elmosolyodtam, majd végleg elhagytam a mosdót. Jongdae unott arccal állt a mosdó előtt, de az érkezésemre jobb kedvre derült.

- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Egy lány krízis helyzetben volt. Elszakadt a ruhája, így én gondoltam neki adom az enyémet, úgy sem fogom többször fölvenni.

- Imádom, hogy ilyen nagy szíved van! - ölelt magához, én pedig viszonoztam a tettét.

Ugyan ebben a pillanatban kitárult a mosdó ajtaja, és az előbb még szerencsétlenül álldogáló lány, teljes pompában lépett ki rajta. Mikor meglátott, a szeme felcsillant, s odaszaladt hozzánk.

- Oppa! Engedd el unnie-t egy kicsit légyszi. - kérlelte Jongdaet aki azonnal eleget tett a kérésének.

A lány azonnal rám vettette magát, és szorosan megölel.
- Köszönöm még egyszer! - engedett el, majd intett a barátnőinek, s együtt indultak el hogy jól érezzék magukat ma este.

- Ideje nekünk is indulni. - karolta át a vállam a barátom, s mi is megindultunk kifelé.

*                  *                  *

     Belépve a számomra ismeretlen lakásba, kettesben Jondaeval, megint az eddig ismeretlen érzés fogott el. 

-Ez az én lakásom. Igaz, nem olyan mint a tiétek, de azért ez is megteszi. - vonogatta a vállát.

Az egész lakás egy nagy szobából, és egy kisebb elkülönített konyha részből állt. ahonnan a fürdő nyílt. Nem volt nagy, sőt, de ezt a kis lakást sokkal otthonosabbnak éreztem mint a miénket. A levegőt bejárta Jondae illata, ami egyszerre nyugtatott meg, és keltette fel a szunnyadó lepkéimet. 

- Menjek fürdeni, vagy mész te?  - pillantott rám.

- Menj nyugodtan, én fürödtem mielőtt elindultunk az estre.
Miután bevonult a fürdőbe, úgy gondoltam, hogy elegem volt a mai napból, így kerestem valami felsőt, meg egy melegítő nadrágot a barátom ruhái között, majd átöltöztem, és belebújtam a jó meleg ágyba. 

Már majdnem elaludtam, amikor Jongdae végzett a fürdéssel.
- Ejnye. Ilyen hamar elaludt? - nevette el magát.

Éreztem ahogy mellettem benyomódik az ágy, és a barátom bebújik mellém a takaró alá. Ösztönösen felé fordultam ő pedig közelebb húzódott, és átölelt.
- Jó éjszakát kicsi Soyoung! - majd egy puszit nyomott a homlokomra.

Mi ez az érzés hirtelen? Mi van velem? Mi van veled Jongdae? Miért viselkedsz így? Csak nem...?