Másnap tűkön ülve vártam haza Jongdaet aki a cég átadási tárgyalásán vett részt. Az ujjaimat tördelve gubbasztottam az ágyamon jobbomon Sehunnal. Idegesek voltunk.
- Szerinted... - törtem meg a csendet. - ... anyáék elfogadják majd Jongdaet? - pillantottam a bátyámra kétségbeesetten.
- Szerintem igen. - fogta meg a kezem. - Tudod, hogy itt csak a pénz a fontos, és ahogy mesélted, Jongdae rengeteg pénzt örökölt. Szóval biztos vagyok benne, hogy ennek nem fognak tudni majd ellenállni anyáék. - mosolygott rám Sehun biztatás képpen.
- De az a baj, hogy már kimentek a meghívók az esküvőre. - szomorodtam el hirtelen.
- Azt vissza lehet mondani. Emiatt ne aggódj! - ölelt magához.
Hirtelen nyílt a szobaajtóm, és a barátom lépett be csillogó szemekkel, és fülig érő mosollyal. Szinte azonnal felpattantam az ágyról, és szorosan megöleltem őt. Mióta csak itthon vagyok, egyszerűen nem tudok betelni vele. Erősen szívtam magamba az illatát, miközben ő a hajam simogatta.
- Hogy sikerült? - kérdezte Sehun.
- Minden rendben ment. Aláírtuk a papírokat, úgyhogy már hétfőn kezdhetem a munkát. Először a nagybátyám fog elmagyarázni mindent, később már teljesen egyedül irányítom a céget. - válaszolt boldogan Jongdae. - És örököltem a részvények nyolcvanöt százalékát. A nagybátyám azt mondta, hogy még senkinek nem volt ennyi részvénye eddig.
- Hogy- hogy? - néztem rá kérdőn.
- Elvileg kiszállt valami nagykutya, akinek majdnem hogy húsz százaléka volt, amik most mind hozzám vándoroltak. - nevette el magát.
- Akkor úgy néz ki, hogy minden rendben lesz! - mosolyodott el a bátyám. - Szólnunk kell a szüleinknek. - fordult felém.
- Igazad van. Egy percig sem akarok tovább Joonmyun menyasszonya lenni! - indultam kifelé a szobámból nyomomban a két férfivel.
Leérve a lépcsőn a nappali felé vettem az irányt, ahol megtaláltam a szüleimet. Apám egy bíborvörös fotelben olvasott újságot, míg anyám a kanapén foglalt helyet s telefonján böngészgetett.
- Khmm... - köszörültem meg a torkom, miközben Jongdae a hátam mögé állt s összekulcsolta az ujjainkat.
A szüleim mintha csak szívességet tennének, úgy emelték rám a tekintetüket,
- Mit akarsz Soyoung? - kérdezte apám unottan.
- Lemondom az esküvőt. - jelentettem ki magabiztosan.
- Szó sem lehet róla! Mégis mit gondoltál Oh Soyoung?! - csattant fel anyám.
- Maradj már! - rivallt rá apa. - Mit rikácsolsz folyton? Komolyan megfájdul tőled a fejem. - forgatta meg a szemét, majd felém fordult. - Mire véljem ezt kislányom? Már mindent elintézünk. Szeretném tudni, hogy miért tiltakozol folyamatosan a döntésünk ellen? - húzta fel egyik szemöldökét kérdőn.
- Szerelmes vagyok apa! De nem Joonmyunba, hanem Jongdaebe. - mondtam.
A férfi kezéből hirtelen kiesett az újság, az arca pedig eltorzult.
- Szó sem lehet róla! - szögezte le hirtelen. - Nincs semmije ennek a semmirekellőnek. Nem adhatlak hozzá feleségül.
- De van! - kiáltottam fel, majd elvettem a barátomtól a számlakivonatot, és a szerződés másolatát, majd apám kezébe nyomtam azokat.
Míg ő átnézte a papírokat, én idegesen szorongattam a szerelmem kezét.
- Ez nagyon szép. - jegyezte meg apám. - De amit megmondtam azt megmondtam. Az esküvőt megtartjuk, és pont. Nem érdekel Jongdae hirtelen jött vagyona, sem a cége. Elmehettek! - intett nekünk.
Elkeseredetten ballagtunk vissza a szobámba. Teljesen magamba zuhantam. Nem lehet! Pedig már olyan közel volt!
- Most mit tegyünk? - rogytam az ágyamra.
- Megpróbálok beszélni velük még egyszer! - ajánlotta fel a bátyám.
- Azt megköszönném. - fordultam felé könnyes szemmel.
A testvérem bólintott, majd elhagyta a szobát.
- Ne add fel So! - simogatta a hátam Jongdae. - Nehezebb dolgokat is megéltünk már együtt. Ez nem fog nehézséget okozni! Megígérem! - nyomott csókot ajkaimra.
A első könnyeim villám sebességgel szántották végig az arcom. Az elkeseredettség azonnal megtámadott, és erősen szorított.
- Ne sírj So! - törölte le a könnyeim a barátom. - Mondtam, hogy megoldjuk! - adott puszit a homlokomra. - Többé nem kell semmit sem elviselned nélkülem! Többet nem hagylak itt. - adott apró puszikat az ajkaimra.
A nap további részében Sehun az érdekünkben vitatkozott a szüleinkkel, én sírtam, Jongdae pedig próbálta tartani bennem a lelket. Estére aztán viszonylag sikerült összeszednem magam.
- Jobban vagy? - nézett rám nagy szemekkel a szerelmem.
- Azt hiszem igen. - néztem rá fel.
Jongdae mellkasán feküdve hallgattam az egyenletes szívverését, ami hirtelen gyorsulni kezdett, amit nem értettem.
- Mire gondolsz? - kérdeztem.
- Semmi lényegesre. - hazudta, de én egyből átláttam rajta. Még mindig nem tud hazudni.
- Nem hazudsz túl jól! - csaptam meg a mellkasát nevetve.
- Jó, oké! Megadom magam. - nevette el magát. - Igazából, arra gondoltam, hogy már mióta ismerlek téged, és még csak egy ujjal sem érhettem hozzád soha. - mondta szomorúan. - De most, hogy itt fekszel mellettem, megfordult egy s más a fejemben. - nyalt végig alsó ajkán.
- Mint például? - kérdeztem egy pimasz mosoly kíséretében.
A barátom azonban válasz helyett, hirtelen maga alá gyűrt, majd ajkait az enyémekre helyezte, s érzékien kezdett csókolni. A pillanatnyi meglepettség után én is ellazultam, s hajába túrva viszonoztam a csókját. Hevesen faltuk egymás ajkait, egészen addig, amíg a levegő hiány kénytelenek voltunk elválni egymástól.
- Akarlak! - mondta szemeimbe nézve, majd apró puszikkal kezdte elhalmozni a nyakam.
Kezeimmel megragadtam az ingén lévő gombokat, majd lassan kigomboltam őket. A férfi elvált a nyakamtól, s megszabadult a lenge anyagtól, így szemügyre vehettem tökéletes testét. Végigsimítottam mellkasán, majd a hasán, egészen a nadrágja korcáig. Ő megragadta a pólóm alját, s egy véletlen mozdulattal szétszakította. Rémült arckifejezése mosolyt csalt arcomra. Soha nem bírt az erejével.
Nyaknál fogva húztam le magamhoz, majd újból megcsókoltam.
- Legalább nem kell vele annyit szenvedni. - mondtam két csók között.
Ezután a többi ruhánktól is megszabadultunk, s kellemes szeretkezésbe kezdtünk. Kezdetben lassan s mélyeket lökött, majd egyre gyorsabb és gyorsabb tempót kezdett diktálni, mitől egyre közelebb éreztem magam a teljes kielégüléshez. Nyögéseink betöltötték az egész szobát, amely fűtve volt az erotikától. A végén szinte egyszerre értük el a gyönyör kapuját.
Jongdae mellém feküdt, majd ránk terítette a takarót. Arcát a nyakhajlatomba fúrta, én pedig sötétbarna tincseivel kezdtem el játszani.
- Sajnálom! - mondtam alig hallgatóan.
- Mit sajnálsz? - dörmögte a nyakamba.
- Hogy az elején olyan sokszor megbántottalak. Hogy nem voltam ott veled amikor szükséged volt rám.
- Ugyan már So! - kezdett bele, de félbeszakítottam.
- De már rájöttem, hogy mekkora hülyeséget tettem. Már a legelejétől fogva veled kézen fogva kellett volna küzdenem a szüleimmel szemben. Gyáva voltam. Elmenekültem remélve, hogy ezzel majd elérek valamit, de egyedül egy hetes kórházi látogatást sikerült elérnem. - gúnyoltam ki saját magam.
- Ne törődj ezzel! - nyugtatgatott. - Ami megtörtént az megtörtént. Nem szeretném ha emiatt gyötörnéd magad. - döntötte a homlokát az enyémnek. - Aludj inkább! - bújt vissza a nyakhajlatomba, majd szinte azonnal elnyomta az álom.
Én még pár percig hallgattam egyenletes légzését, és úgy éreztem, hogy én vagyok a legboldogabb ember a világon. A szemeim lehunytam, s hagytam, hogy engem is elragadjanak az álmok.
* * *
A napok teltek, s egyre közelebb kerültünk az esküvő napjához. Hétfőn Sehunnal elmentünk kiválasztani a ruhámat. Kedden Joonmyunnal döntöttünk a díszítést illetően, szerdán és csütörtökön intézkedtünk néhány apróbb ügyben, pénteken pedig hol Jongdae veregette az én vállam, hol én az övét. Nem beszéltünk konkrétan az esküvőről, de mind a ketten tudtuk, hogy a szombat már a nyakunkon van, ez pedig a pecsétjét nyomta a napunkra.
Mikor eljött a szombat reggel, szomorúan és idegesen keltem ki a barátom mellől az ágyból. Hosszú pecekig ültem az ágyam szélén, és azon gondolkodtam, hogyan menekülhetnék el. Talán kiugorhatnék az ablakon. Felejtsd el Oh Soyoung! Belehalnál! Meg amúgy is! Nem futamodhatsz meg!
- Minden rendben? - támasztotta meg a fejét a vállamra Jongdae.
- Persze. - hazudtam.
- Biztos? - hangjába hallottam a kételyt.
- Nem, nem igazán. De mindegy is. - álltam fel hirtelen. - Megyek fürdeni. - vettem ki a direkt erre az alkalomra választott fehérneműt és egy fehér combfixet a szekrényemből, majd megindultam a fürdő felé.
Fél órán keresztül áztattam a testem a meleg vízben. Minden porcikámat alaposan átmostam s a hajam kétszer is megmostam. Lomha mozdulatokkal másztam ki a kádból, megtörölköztem, felvettem a kikészített holmikat, majd megszárítottam a hajam. Mikor kiléptem a fürdőből Sehunnal találtam magam szemben.
- Anya azt üzeni, hogy itt a fodrász meg a kozmetikus, és meghozták a ruhádat is. - forgatta meg unottan a szemét.
Aprót bólintva indultam meg a szobám felé, hogy menyasszonyt varázsoljanak belőlem.
- So! - kiáltott utánam Sehun.
Hátrafordultam, s láttam, hogy a bátyám egy köntöst tart felém.
- Ezt vedd fel! Csak nem így akarsz rohangálni. - nézett végig rajtam.
- Nincs ki előtt szégyenkeznem. - kacsintottam rá, majd úgy ahogy voltam, beléptem a szobámba, ami megtelt emberekkel.
A szépítkező asztalomnál a sminkes pakolta ki épp a cuccait. A szoba közepén anyám és egy másik nő beszélgetett aki kezében a ruhámat tartotta. Az ágyamon Jongdae ült, teljes ünnepi szerelésben és belőtt hajjal. Mikor megpillantott pimasz mosolyt jelent meg szája szélén. Tudtam mire gondolt. A fene a piszkos fantáziádba Jongdae!
- Soyoung! - szólított meg anyám. - Gyere kislányom! Nincs sok időnk!
Másfél óra múlva már teljes díszben álltam a házasságkötő terem előtt. A vendégek már bent voltak, ahogy Joonmyun és Jongdae is. Egyedül Sehun és én voltunk a termen kívül.
Hirtelen megszólalt a zene, én pedig belekaroltam a bátyámba.
- Nyugalom So! - súgta, miközben elhaladtunk a sorok között.
Az oltárnál Joonmyun állt fehér öltönyben, s ideges tekintettel nézett rajtam végig. A bátyám átnyújtotta neki a kezem, amit ő bólintva elfogadott.
Az anyakönnyvezető belekezdett a mondókájába, és csak mondta és mondta.
- Oh Soyoung. Elfogadod hites férjedül Kim Joonmyunt? - fordult felém.
- Igen. - mondtam fájdalmas arccal.
- És te Kim Joonmyun, elfogadod hites feleségedül Oh Soyoungot? - kérdezte a vőlegényem.
A kérdést csend követte, mitől nem csak én hanem az egész vendégsereg ideges lett.
- Joonmyun! Minden rendben? - kérdeztem tőle halkan.
- Nem. - nézett az anyakönyvvezető felé, majd a tömeg felé fordult. - Nem vehetem feleségül Soyoungot. Hogy miért? - tárta szét a karját. - Mert akkor elvenném őt a szerelmétől. Nem én vagyok a megfelelő ember Sonak. - nézett rám. - Maguknak mi a véleménye az érdekházasságról? Van ennek értelme egyáltalán? Elszakítani az embereket a szerelmüktől a pénz érdekében? Tudják, én hiszek abban, hogy pénz nélkül is lehet szeretni valakit.
A teremben csend honolt. Mindenki Joonmyun szavainak hatása alatt volt. Elsőként a nagybátyám tért magához a döbbenetből. Felállt, majd megköszörülte a torkát.
- Teljesen egyetértek. A pénz csak egy szám. Nem éri meg miatta eldobni a boldogságot. - kezdett el tapsolni.
Körbenéztem a teremben. Voltak akik a nagybátyámhoz hasonlóan felállva tapsoltak, és voltak akik helyeslően bólogattak. Egyedül a szüleink voltak lefagyva.
- Hagyjátok, hogy a gyerekeitek a saját útjukat járják. - lépett anyám mellé nagyapa. - Az anyád soha nem engedte volna meg, hogy a mi kis Soyoungunk érdekből házasodjon. Vele nem követhetjük el azt a hibát amit veled. - korholta apámat. - Mostantól a mi családunkban tilos érdekházasságot kötni! - emelte fel pezsgővel teli poharát. - Az igaz szerelemre! - kortyolt bele a poharába.
- Az igaz szerelemre! - követte a példáját a vendégsereg.
- Már csak egy dolog van hátra. - sétált oda hozzám a jó öreg nagyapám. - Ha már ilyen szépen felöltöztél akkor csak feleségül kellene menned valakihez. Mond So, merre van a szerelmed?
- Ott áll. - böktem a fejemmel az ajtó felé.
- Gyertek velem! - ragadta meg Joonmyun és az én kezem, majd kivezetett minket a teremből. - Majd ha szólok akkor gyertek be.
Pár perccel később a nagyapa kinyitotta a dupla szárnyú ajtót, majd intett, hogy induljon a zene.
Kikerekedett szemekkel néztem a nagyapámra, és az oltárnál álló Jongdaera. Nem hiszem el!
- Mire vársz még? - nézett rám az öreg. - Menj és házasodj össze azzal akit szeretsz!
- Köszönöm! - mosolyogtam rá, majd Myunba karolva léptem be ismét a terembe.
A történések ezek után hasonló képp alakultak mint néhány perccel ezelőtt egészen a kérdésekig.
- Oh Soyoung! Elfogadod hites férjedül Kim... - akadt el.
- Jongdae. - súgtam neki.
- Elfogadod hites férjedül az itt megjelent Kim Jongdaet?
- Igen! - vágtam rá boldogan.
- És te Kim Jongdae, elfogadod az itt megjelent Oh Soyoungot hites feleségedül?
- Igen. - mondta magabiztosan a barátom.
- Mostantól férj és feleség vagytok. Jongdae, megcsókolhatod a menyasszonyt.
A barátom habozás nélkül csókolt meg, mire a megjelent vendégsereg hatalmas éljenzésbe kezdett.
A szüleim megviselt arccal, megsemmisülve ültek az asztaluknál. Azt hiszem aznap mindannyian tanultunk valamit. Volt aki nyert ezzel a nappal, volt aki vesztett, de épp itt volt már az ideje, hogy az érzelmek nyerjenek. És ahogy a férjemre emeltem a tekintetem, én voltam a világ legboldogabb felesége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése